Színházban ismertem meg a lángvágó kedvesemet

Egy jól sikerült vakrandi

Mondják, hogy a színház nem csak kikapcsolódásra jó, de ismerkedésre is megfelelő. Hiszen itt derülhet ki, hasonló érdeklődési körrel rendelkeznek-e a felek. És ha a kiszemelt fél hajlandó végignézni veled egy zenés-táncos mulatságot a színházban, akkor tulajdonképpen már fél siker az ismerkedés. Én mondjuk nem igazán vagyok vevő az ilyesfajta vakrandikra. Színházba is legszívesebben egyedül megyek, szeretem megtartani a darab élvezetét magamnak. Ezért kicsit ódzkodtam a vakranditól, amit a barátaim szerveztek a részemre. De hát nem öregedhetsz meg egyedül,mondták, és ezzel a felkiáltással meg is rendelték a két színházjegyet nekem és a kiszemelt fiúnak. Szerencsére azonban a próbálkozás, bármilyen bizarrul is indult, rendkívül jól sült el.

Sok mindent megtanultam a lángvágó kedvesemtől

A fiatalemberről a színházi érdeklődése mellett sok minden mást is megtudtam a randevú során. Például azt is, hogy civilben lángvágóként dolgozik egy magyar tulajdonban lévő cégnél, az Acélpartner Kft-nél. Ezen elcsodálkoztam, ez ugyanis nem egy szokványos szakma! Sokat is kérdezgettem erről a foglalkozásról és magáról a cégről is. Kiderült, hogy az Acélpartner Kft. számos tevékenységgel színesíti a hazai fémfeldolgozás iparágát, többek között például bérmunka is elérhető rajtuk keresztül. A partnerem is dolgozott már így, ezért részletesen tudott nekem mesélni erről a szolgáltatásról. Alapvetően a cég profiljába számos tevékenység tartozik. A legnépszerűbbek ezek közül a lángvágás és a plazmavágás, általában erről szokták ismerni őket. De foglalkoznak felülettisztítással és élletöréssel is, valamint számos más, a fém megmunkálásához szükséges tevékenységgel.

bérmunka
A partneremet is sokszor kiközvetítik bérmunkában a cégnél, így részletesen el tudta mesélni ennek a tevékenységnek minden csínját-bínját.

A bérmunka esetén is a megmunkálandó alapanyag feldolgozása történik. Sokszor egyébként azt az alapanyagot is megmunkálják ilyenkor, amit a vevő biztosít a számukra és kér hozzá segítséget. Bérmunka esetén általában a vevőtől kapnak egy gyártási műhelyrajzot, ez alapján kezdik meg a munkavégzést. Mielőtt azonban bárki a bérmunkában hozzányúlna az alapanyaghoz, lemeztervet készítenek el, ami alapján a munkavégzés történik. A lemeztervet egy árkalkulációval együtt küldik vissza a vevőnek, amely a vágási egységárakat is magában foglalja. Csak és kizárólag akkor kezdhetik el a munkálatokat, ha mind a lemeztervet, mind az árakat elfogadták. Minderről pedig olyan átéléssel beszélt a partnerem, hogy rám is átragadt a lelkesedése. Őt is sokszor kiközvetítik ugyanis bérmunkában, így nagyon érzékletesen át tudta adni ennek a tevékenységnek minden részletét.

A randevú olyannyira jól sikerült, hogy azóta már a kedvesem lett ez a sokat tudó lángvágó. És mint a partnere, már én is kívülről fújom például, hogy hogyan formázzák készre a vágott éleket a bérmunkások. Ez egyébként sarokcsiszolóval történik, kézzel dolgoznak, és igény esetén a felületet is megtisztítják, méghozzá szemcseszórással. Ugye milyen sokat megtanultam a páromtól? Ha ti is szívesen vennétek igénybe bérmunkát acélfelületek feldolgozásához, most már akár nekünk is jelezhetitek!