Színházba járás helyett cégalapítás

A legjobb barátnőmmel, Zsófival mindketten odavagyunk a színházi világért. Legyen szó akár hagyományosabb előadásról, akár modern köntösbe öltöztetett klasszikusokról, vagy polgárpukkasztó színdarabokról, mi mindenre vevők vagyunk. A járvány időszaka alatt viszont sajnos nem adódik lehetőségünk színházba járni, ami elég rosszul érintett minket, bár addig örüljünk, amíg még ez a legnagyobb bajunk. A színház mindkettőnk számára egyfajta önjutalmazás volt. Egy nehéz hét után a munkahelyünkön oda jártunk kikapcsolódni.

A korlátozások ideje alatt viszont sok előadás elérhető online, sőt, még élő előadásokat is lehet nézni, csak nem a nézőtérről, hanem otthonról. Találtunk egy ilyen előadást a múlt hétvégén Zsófival, és megbeszéltük, hogy átjön hozzám, és megnézzük együtt. Persze ilyenkor amellett, hogy követtük az előadás eseményeit, sok egyébről is beszélgettünk. Például arról is, hogy Zsófi bizonytalannak érzi ebben a furcsa és kiszámíthatatlan gazdasági helyzetben az állását. Már lassan egy éve fennáll ez a helyzet, így volt ideje azon gondolkodni, hogy esetleg saját céget alapítson. Már a tervezgetésbe is belefogott, és meglepett, hogy mennyire utánajárt már mindennek.

Elmesélte, hogy már azt is kitalálta, hogy hova jelentené be az új cége székhelyét. Nem bérelne külön irodahelyiséget, és a saját otthonát sem szeretné székhelynek megtenni. Helyette egy székhelyszolgáltatóval, pontosabban a szekhelyszolgaltatas24.hu-val szerződne le. Őket úgy találta meg, hogy rákeresett a “székhelyszolgáltatás 6. kerület” kulcsszavakra, és láss csodát, nekik pont van egy elérhetőségük a 6. kerületi Szinyei Merse utcában, közel a Hősök teréhez. Azért keresett székhelyszolgáltatást a 6. kerületben, mert ő maga is ott lakik, és szerette volna az otthona közelében bejegyeztetni a céget. Így nem kellene túl messzire mennie, ha épp ügyeket kellene intéznie.

Zsófi mondta, hogy a szekhelyszolgaltatas24.hu-nak egyébként 3 helyen is van kirendeltsége. Az egyik a pesti oldalon, a már említett 6. kerületi Szinyei Merse utcában. A másik a budai oldalon, a Bem rakparton. Ezek mind nagyon jól megközelíthető központi helyek. Emellett Újlengyelben is van irodájuk, ami azért különleges, mert Újlengyelben nem kell iparűzési adót fizetnie az ott bejegyzett cégeknek. Ez egy olyan teljesen legális kiskapu, amit még sok nagyvállalat, mint a Morgan Stanley, vagy a HP is kihasználnak.

Azon kívül, hogy náluk a székhelyszolgáltatás 6. kerületi irodával is működik, számos egyéb kedvező feltételt tudnak biztosítani Zsófi számára. A cégalapítás és a cégmódosítás is ingyenes náluk, sőt még az ügyvédi munka díját sem kell kifizetnie nekik, hiszen az ügyvédet ők biztosítják. Persze, ha szeretne, Zsófi akár saját ügyvédet is vihetne, de szerintem az egyszerűbb megoldást fogja majd választani, és nem fog az ügyvéden problémázni. A székhelyszolgáltatás előnye, hogy a szerződő felet profin képviselik a hatóságok előtt is, és a postára járással sem kell törődnie, mert az összes levelet továbbítanák felé.

Azért szeretném, ha Zsófi cége jó kezekben lenne, így javasoltam neki, hogy azért még nézzen utána, hogy mennyire megbízható ez a székhelyszolgáltató. Ekkor biztosított róla, hogy ezt már megtette. Mondta, hogy a Bisnode cégminősítő pénzügyileg nagyon stabil cégnek nyilvánította őket. Illetve már több mint 10 éve vannak a pályán és rengeteg ügyfelük volt már. Ha nem lennének megbízhatóak, akkor miért választaná őket ennyi vállalkozás?

És mennyibe kerül ez az egész? – kérdeztem. Zsófi elmondta, hogy egy hónapnyi szolgáltatást teljesen ingyenesen vehet igénybe. De ez után 6 hónapra csak 29.000 forint plusz áfa költséggel lehet számolni, ami iszonyat kedvező. Még én is meghökkentem rajta. Még jobban meghökkentem azon, hogy mire mindezt megbeszéltük, már vége is lett az első felvonásnak, és mi szinte semmire sem emlékeztünk belőle. Hiába, ezeket a fontos dolgokat jobb megbeszélni, még a színházélmény rovására is.