Egy vidéki színház alternatív energiaellátása

A színház szóról nekem, mint nézőnek, így bizonyos szempontból kívülállónak, elsősorban a művészet, a dráma és a komédia, egy-egy nagy színházi élmény jut eszembe. Emellett könyvek, amelyeket olvastam, de eredetileg színházi eljátszásra készültek – és még sok-sok minden, de az összeset fel lehetne fűzni erre a vonalra.

Egy Thomas nevű német ismerősömnek (semmi köze a gőzmozdonyhoz, legalább is tudtommal) nyilván egészen mások az élményei, tapasztalatai, emlékei, hiszen ő például hangosítóként dolgozott. Ahogy nekem Bécs, Prága, Krakkó, Berlin, Amszterdam és még jó hely elsősorban munkahelyként, bizonyos szempontból irodaként élt a fejemben, neki a színház biztosan elsősorban munkahelyet, technikai kihívások tömkelegét, megoldandó feladatokat és hasonlókat jelenthetett.

Neked mit jelent a színház? Egy ismerősöm mondta el nemrég, hogy lehet több gond is egy kisebb vidéki színházban, többek között az energiaellátással. Ki gondolta volna!? Szerencsére nem arról van szó, hogy ne lenne energia, inkább arról, hogy elég nagy probléma kifizetni a különböző közüzemi számlákat a jelenlegi helyzetben: és nagy eséllyel ez romlani fog a közeljövőben. Mármint mindenki nagyon reméli, hogy a 2020-as évnél sokkal jobb lesz a ’21-es, de megfelelő támogatásokhoz hozzájutni valószínűsíthető, hogy nehezebb lesz, mint mondjuk 2019-ben.

Egy alternatív megoldás az energetikában a napelemes rendszerek használata lehet. Nemrég hallottam ebben a témában a napelemrendszer.info weboldalról, ahol rengeteg mindent meg lehet tudni a témáról. Többször is átböngésztem a honlapjukat és sok érdekességet találtam. Az egyik dolog, ami tetszett, az volt, hogy bárhonnan is közelítettem egy témához, például a napelemes rendszerek áraihoz, nem volt meglepetés vagy elírás, mindig ugyanazokat a számokat találtam. Más oldalakon elsőre nem is találtam ilyen referenciapontokat, hanem csak egy üzenet, email vagy telefonhívás után kaphattam volna árakat máshol. Ez mindenképp egy “piros pont” volt az oldalnak.

Tetszett, hogy nemcsak a közvetlen szolgáltatást találtam a szájton, hanem például híreket is a napelemekről. Innen nagyon meglepett az a cikk, amelyben arról volt szó, hogy a napfény segíthet a sivatag közepén… …növényeket termeszteni.

De nemcsak híreket találunk, hanem a napelemes rendszerekről egészen sok mindent, elsőre talán többet is, mint amit be tudunk fogadni. Olvashatunk részletesen a napelem működéséről (erről egy könyvet / katalógust is kaphatunk ingyen, amelyhez annyit kell csak tennünk, hogy megadjuk az email címünket), a napelem szerelésről (én azt hittem, ez rengeteg időbe telik, pedig csak néhány óra a legtöbb esetben!), a napelem pályázatokról (hogy hangzik egy vissza nem fizetendő vagy szinte kamat nélküli hitel!?), a napelem inverterről (avagy hogyan lesz egyenáramból váltóáram és mire jó ez az utóbbi számunkra), a magyarországi napelemekről, a napelemek finanszírozásáról, a Sharp és Tesla napelemekről, napelemes járművekről (divat most az elektromos autókról beszélni, de hallottunk már elektromos versenyautókról, hajókról… …repülőgépekről!?), kitekinthetünk Ázsiára, Afrikára, Amerikára, míg a gyakran ismételt kérdésekből is sok hasznos információt nyerhetünk ki. Hallottál már például napelem adóról? Én még soha, és az egyik oka, hogy ennek költsége egészen pontosan 0 Ft, de érdemes többet megtudni erről! Választ kapunk arra, hogy mi történik, ha nem süt a Nap, és arra is, hogy mi történik áramszünet esetén. A 15., egyben legutolsó pont pedig arra ad választ, hogy mi a különbség napelem és napkollektor között.

Ha pedig eleget olvastunk, elég érdekességet tudtunk meg, és úgy gondoljuk, hogy a napelem a legjobb megoldás számunkra (vagy nem vagyunk biztosak benne, de több információra van szükségünk), akkor nagyon egyszerű belevágni a folyamatba, akár családi házunkra, akár egy kis vidéki színházra keresünk alternatív, energiatudatos és környezetbarát megoldást.

Árajánlat kéréséhez érdemes egy üzenetben (van ehhez minta) leírni mindent, ami fontos lehet az ingatlanról, a szokásos hol hallottál rólunk, név, lakcím, ilyesmi és rendkívül fontos, hogy utánaszámoljunk, hogy mekkora az éves áramfogyasztásunk. Ezt megadhatjuk kWh-ban vagy forintban is. Ide tényleg ne csak hasraütésszerűen írjunk egy számot, hanem becsülettel járjunk utána, mert elsősorban ez az, amiből kiindulva el lehet dönteni, hogy mekkora teljesítményű napelemes rendszerre van szükségünk. A napelemrendszer.infó 3 kW és 20 kW közötti rendszereket forgalmaz, és míg a teljesítményben a legalacsonyabb és a legmagasabb között közel hétszeres szorzó van, az árak között is nagy a szórás: a legolcsóbb 1,3 M Ft körül érhető el, míg a legdrágább 7,6 M Ft környékén.

Ha ezek megvannak, a következő lépések egy telefonhívás, ingyenes felmérés, majd a cég segít a bürokráciában (a megfelelő engedélyeztetésben), és jöhet is maga a beszerelés, amely általában néhány óra munka csak…