A megfelelő gyerekjáték kiválasztása is művészet

Te mennyire szereted a színházat és a művészetet? Én sokáig jártam színházba és egy ideig nagyon szerettem volna színésznő lenni. De mindig nagy örömmel és csodálattal néztem a színészeket, hogy mennyire jól játszanak, és azt is elképzeltem, hogy milyen jó lehet a színpadon állni. Éppen ezért gimnáziumban jártam színjátszó körbe és emellett még a kórusban is énekeltem, ahol szintén adtunk elő darabokat. Nagyon élveztem ezt az időszakot és mindig boldogan gondolok vissza ezekre az időkre. Viszont ahogy telt az idő és idősebb tettem egy kevésbé éreztem azt, hogy én majd a színpadon leszek boldog. Igaz nem tudtam volna megmondani azt, hogy akkor mégis mi lesz az én igazi hivatásom, de úgy éreztem, hogy nem lennék elég tehetséges színésznőnek. Ezért választottam egy másfajta életpályát, amiről úgy gondolom, hogy most boldoggá is tesz.

Viszont a színészetet nem sikerült örökre elhagynom, hiszen továbbra is előszeretettel járok színházba. Imádom az olyan darabokat, amikben olyan színészek játszanak, akiket ismerek, hiszen számomra így sokkal élvezhetőbb az egész előadás. A családommal is ha tehetjük, akkor mindig elmegyünk minden hónapban egy olyan előadásra, amint a helyi színházban adnak elő. Ezzel nem csak támogatjuk őket, de magunknak is szervezünk egy olyan programot, amit az egész család élvezni tud.

Amikor a gyerekünk egy éves lett, akkor szerveztünk neki egy babaköszöntő bulit. Több barátot és meghívtunk erre a babaköszöntőre, akiknek már szintén van gyerekük, így nem csak a felnőttek tudták jól érezni magukat, de a gyerekek is jól eljátszottak egymással. Sokáig úgy gondoltam, hogy az én gyerekemnek nem lesz babaköszöntője, hiszen minek kéne, és ezt egyébként is a megszületése után szokták megszervezni. Viszont mi egybe kötöttük a születésnapjával, ezért nevezhettük babaköszöntőnek és születésnapi bulinak is.

babaköszöntő

Ha születésnap vagy babaköszöntő, akkor illik ajándékot is vinni. Mindenki a legjobb ajándékot szeretné adni a gyerekeknek, ezért nem egyszerű a választás. Azt is figyelembe kell venni, hogy mi az, ami még nincs meg neki és mi az, aminek még örülne is és amire szüksége lehet. Ezért hiába meglepetést szeretnénk, érdemes lehet megkérdezni a szülőket, hogy a gyereknek mire van szüksége, mi az amit szeret. Ha ezt megtesszük, akkor biztosan jól fogunk választani.

Az Imagine baby oldalán olyan egyedi termékek találhatók, amik nem csak szórakoztatók, de még minőségiek is. Bababarát anyagból készülnek, ezért irritációt nem okozhatnak és a babénak semmilyen baja nem lehet tőle.

Több fajta termék közül is lehet választani, vannak fejlesztő és fürdős játékok és szettek, baba textíliák, cumik, babszemüveg, pelenka és még bili kapható.

Amennyiben nem tudsz dönteni és nem tudod melyik játéknak örülne a megajándékozott a legjobban, akkor van egy jó hírem a számodra. Az Imagine baby oldalán még ajándékutalvány is kapható. Ennek köszönhetően csak az ajándékot értékét kell megadnod, és a gyermek szülei kiválasztják a szükséges játékokat, termékeket.

Ha olyan minőségi terméket szeretnél ajándékozni, ami nagy valószínűséggel még nincs otthon, akkor a legjobb helyen jársz.

Nem tudsz választani, nem tudod melyik termék pontosan mire való, hogyan tisztítsd és kíváncsi vagy a termékekre? Akkor a blog cikkeket se felejtsd el elolvasni. Ezekre a kérdésekre mind választ kaphatsz és nem is kell mást tenned hozzá, mint felmenni a honlapra és megkeresni a blogbejegyzéseket. Ha ezekkel megvagy, akkor már csak el kell olvasni azokat a cikkeket, amiknek a témája érdekel.

Minden segítséget megkapsz a megfelelő babaköszöntő ajándék beszerzéséhez. Neked már csak választanod kell.