Amikor már egy színházi előadást is nehéz végigülni

Mert az egész életem az egy helyben üldögélésről szólt… Ami odáig vezetett, hogy komoly fájdalmaim lettek. Az említett színházi szörnyű eset után, amikor a darab végén rettenetes érzés volt újra felállni és kisétálni, az orvosom a gyógytornát javasolta.

A porckorongsérv nem olyasmi, amit érdemes félvállról venni (még a lehetőségét sem), ezért nagyon örültem a felvetésnek. Már előre éreztem, hogy ez a dolog megváltást hozhat. Én is régóta szorítom össze a fogaimat – ne csináljátok ezt… Szóval örültem, hogy én magam is végre aktívan tehetek valamit. Amikor már az orvos mondja, akkor komolyabban veszi mindenki! Már nagyon rám fért a mozgás, a Therapy4U nevű hely pedig egy olyan gyógytorna stúdió, ahol nagyon koordinált dolgokat csinálhatok ráadásul. Mert nagyszerű szakemberek figyelnek rám és foglalkoznak velem.

Nekem főleg a derekam fájt, ezért valószínűsített az orvos nagyon nagy valószínűséggel valamilyen kezdeti porckorongsérvet és ajánlotta ezt a helyet.

porckorongsérv

A Therapy4U-nál sokat tettek a tünetmentesítésért, utána pedig egy olyan terápia került szóba, ami megakadályozhatja ennek a dolognak a kiújulását. Nagyon tetszett, végig nagyon szerettem, hogy nagy odafigyeléssel beszélnek velem, éreztem, hogy itt aztán maradéktalanul odafigyelnek a problémáimra. A weboldaluk nagyon jó, érdemes már önszorgalomból is nekiállni minden egyes terápiának utánaolvasni náluk. Hogy értsük mindennek a mibenlétét. De a leghasznosabb része tényleg az, amikor és ahogy foglalkoznak velünk!

A porckorongsérv kezelésére is több módszert sorolnak fel, de a nekem való, úgynevezett “konzervatív” módszer be is vált, ami azért nagy szó, mert ebben a szakaszban ez volt az első, amit megpróbáltunk és rögtön működött. Ez arról árulkodik nekem, hogy ők, a Therapy4U szakemberei nem csak monoton-módon csináltatnak gyakorlatokat, hanem tényleg nagyon alaposak abban, hogy kiismerjék, feltárják a problémáinkat. Igazi szaktudás van mögöttük minden kapcsolódó területen.

De mint mondtam, már írásban is alaposan edukálnak, leírják még a porckorongsérv lehetséges okait, hogy ha módunk van rá, magunkon is segíthessünk. De érdemes náluk nem csak a problématípusok és az azokra javasolt megoldások leírásait olvasgatni, hanem minden más egyebet is. Mert az egész nagyon lelkesítő. Videók is vannak, amikben pedig páciensek beszélnek vagy arról, hogy hogyan épültek fel, vagy arról, hogy nagyon nagy probléma esetén miként tartanak fenn egy tünetmentes állapotot a Therapy4U segítségével.

Még egy blogot is vezetnek a kedvünkért, hogy ne csak viszonylag száraz, felsorolásszerű leírásokat kapjunk az egyes terápiatípusokról, hanem a tényleg alaposabbaknak komoly olvasnivalóval szolgálhassanak. Ez azért jó, mert segít komolyan venni egy olyan problémát és annak kezelését, amely valóban az egész hátralévő életünkre hatással lehet!