Tudjátok, hogy nagyon szeretem a színházat és a minőségi filmeket is. Az utóbbi időben össze is barátkoztam a közös érdeklődés apropóján néhány filmes szakemberrel. A hétvégi sörözés közben azt is megosztották velem, hogy saját céget szeretnének alapítani, hogy végre ők dönthessék el, hogy milyen munkákat vállalnak el. Éppen azon vitatkoztak a belga sörök fölött, hogy vajon mennyi lehet a kft alapítás törzstőke szükséglete.
Mivel én vagyok az egyetlen közgazdász a csapatban, ezért gondoltam, hogy segítek nekik és utána nézek az interneten. Be is írtam, hogy kft alapítás törzstőke és erre a weboldalra találtam rá.
Itt azt írják, hogy 3 millió Ft-ra lesz szükségük, de ez nem baj, ha nem áll teljes egészében rendelkezésre a cég alapításának első pillanatában. Az első 2 év során tulajdonképpen bármikor be lehet fizetni. Azért arra felhívtam a figyelmüket, hogy a kft alapítás törzstőke igényén felül még bőven lesznek addicionális költségek az elején.
Ilyen például a cégalapítás ügyvédi díja, de ezt most meg is tudják akár spórolni, ha a fent talált cégnek a székhely szolgáltatását veszik igénybe. Ebben az esetben a választott székhelytől függően, csak ennek az árát kell kifizetni az első 7 hónapban. Ugyanis most egy grátisz hónapot is lehet kapni. Szóval, ha Budapestet választják, akkor ez 30 ezer forint lesz, ha az iparűzési adó mentes Újlengyelt, akkor pedig 40 ezer. Ha maradnának a saját székhelynél, szóval mondjuk bérelnének egy stúdiót a filmezéshez, ami persze egy fix havi költség, akkor a cégalapítás 16 900 Ft-ba kerülne.
Remélem, hogy tudtam nekik segíteni és valóra válik az álmuk egy saját filmstúdióval!